MŰVÉSZET NEM TEHET TÖBBET






Nem akarok í­rni A celláról. Mégis ösztöneimből kikí­vánkozik, hogy leí­rjam az alábbi sorokat. Hogy megörökí­tsem az érzést, a megérintettséget" amit Szakácsi Sándor hitelével, emberségével, tehetségével ért - és ér el, halála után is. Az idei Filmszemlén a versenyprogramon kí­vül néhány vetí­tés erejéig egy-kétszáz szerencsés néző találkozhatott A cellával. Szakácsi Sándor utolsó szerepével, melyet a Magyar Színház Sinkovits Imréről elnevezett szí­npadán már csak nagyon kevesek láthattak. Összesen három előadást lehetett megtartani. Utána Őt elragadta a rák, a halál. De három kamera rögzí­tette a főpróbát, ahol a betegség súlyával a vállán mégsem Szakácsi harcol, dacol a véggel, hanem Villon. A cella Francois Villon élete nyomán született, Csengey Dénes tollából. Magister Villon nem adja meg magát- döbbent meg az alcí­m a filmvászonról. A cella falai között idézi Szakácsi Villon életét, miközben úgy tűnik, a szí­npad közepén lógó hurok egyre közelebb kerül nyakához. Nem, inkább én nyúlok" - valami ilyesmit mond a darabban - és ezáltal a filmvásznon is - groteszk iróniával Szakácsi, ahogy közelí­t a nyakához a kötél. Szakácsi, de inkább Villon... Az előadás első tí­z percében nehéz elvonatkoztatni, mert mi, az okos" mai nézők sajnos már tudjuk: Szakácsi sem tudott ellenállni a végnek. De tí­z perc elteltével agyam képességei már elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy elengedjem az élet - pontosabban a halál - tényeit, és innen nem Szakácsi harcait látom, hanem Villonét. Írhatnék jelzőket: fantasztikusan, hitelesen, emberien játszik, csak az a baj, hogy a jelzők nem fedik, nem fedhetik a valóságot, ugyanis valahogy a legnagyobb is kicsinek tűnik Szakácsi puszta jelenlétéhez képest. Legfőképp gondolkodtat, de mesél, bevonja nézőit, játszik, és nevettet is. Belül, bennem pedig minden jó és minden fáj. Művészet ennél többet nem érhet el. Az előadást barátjával, Őze Áronnal hozták létre, de inkább szülték, teremtették meg a Magyar Színházban, Őze a rendező és a Társ ebben az utazásban. (Alkotótárs, embertárs- í­zlelgettem a szavakat.) Az utazásban, amivel kapcsolatban csak egyben bí­zhatok, hogy televí­ziók, vagy bármi más segí­tségével minél több emberhez eljut majd A cella. Nemcsak azokhoz, akik most, a filmszemlén láthatták. Mert kell nézni és gondolkodni, örülni annak, hogy ez a felvétel megszülethetett még az utolsó pillanatban, és tudni, eljut a lelkekhez, agyakhoz, szí­vekhez. Nem akartam í­rni A celláról. Mert nem lehet, a közelébe sem lehet kerülni annak az emberi tartalomnak, amit A cella tud, képvisel. És annak sem akartam megadni az esélyt, hogy a sajtó iparági kerekében elvesszen egy ilyen érték a kulturális hí­rek forgatagában. De közben nem lehet nem megörökí­teni az élményt, amit csak a legmélyebb, igaz szavak nyújthatnak a világban.

(Csengey Dénes A cella cí­mű darabja Francois Villon életét dolgozza fel, a 39. Magyar Filmszemle Kí­sérleti kategóriájának programjában volt látható az URÁNIA Nemzeti Filmszí­nházban. Az előadás zenéjét Vukán György szerezte, szív- dobbanásunkba vágnak az akkordok, amint a film elejénél a főcí­mben az előadás cí­me és Szakácsi Sándor neve megjelennek. Annyira együtt lélegzik Vukán muzsikája a darabbal, mintha évek jutottak volna a megérlelésére. A vágói és operatőri munka tökéletességre törekvő, Szakácsi mimikáját, mozdulatait művészi módon, egyszerű szí­nházi felvétel dacára átütően tudta megragadni. Producer: Mikolik Ágnes.)


Bárd Noémi Polli