VÉGSŐ BÚCSÚ
Meghalni
milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!
Meghalni
milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!
Mindegy! Ha
nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, - keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!
/Juhász
Gyula: Meghalni.../
Porodból rózsák nyílnak,
Pirosak s hófehérek,
S ha könnyezni kezd az égbolt,
Minden sejt újraéled.
Porodat szél hordozza,
S ha eljön végre az alkony,
Érzem a lenge szellõt:
Megsimogatod az arcom.
Porodat madár hinti
Szárnyával udvaromba...
Messze vagy, mégis itt vagy.
Velem vagy otthonomba.
Porodat tenger árja
Sodorja messze-messze...
De a napsugár - mint egy királyt -
Fölemeli a fellegekbe.