VÉGSŐ BÚCSÚ






Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, - keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!

/Juhász Gyula: Meghalni.../








Porodból rózsák nyílnak,
Pirosak s hófehérek,
S ha könnyezni kezd az égbolt,
Minden sejt újraéled.

Porodat szél hordozza,
S ha eljön végre az alkony,
Érzem a lenge szellõt:
Megsimogatod az arcom.

Porodat madár hinti
Szárnyával udvaromba...
Messze vagy, mégis itt vagy.
Velem vagy otthonomba.

Porodat tenger árja
Sodorja messze-messze...
De a napsugár - mint egy királyt -
Fölemeli a fellegekbe.