MEGVAGYOK, MEGVOLTAM -
SZAKÁCSI SÁNDOR EGYETLEN ROCKLEMEZÉRŐL
Gallai Péter zeneszerző barátom, akivel akkor már évek óta (egészen pontosan
1981 óta) írtuk a dalokat együtt az asztalfióknak, miközben ő előbb a Piramis,
később a Bikini együttes billentyűse volt, 1985 tavaszán megkérdezte, mi volna,
ha odaadná ezeket a dalokat Szakácsi Sándornak, aki megkérdezte tőle, nem írna-e
neki egy lemezt.
Azért valamit a körülményekről. Először is, hol történt mindez? Budapesten akkoriban alig voltak barátságos vendéglátóhelyek. A kevés igazán jó hely egyike a Balettcipő nevű művészkávéház volt az Opera mögött, ide jártunk úgyszólván minden éjjel. A tenyérnyi kis kávéház általában este tíz körül, a színházi előadások befejezése után telt meg, színészekkel, muzsikusokkal, taxisofőrökkel, a kezdődő üzleti életet képviselő színes alakokkal, kisebb számban pedig írókkal – én ennek a kisebbségnek voltam tagja.
Gallai másokkal írott néhány dala ugyan megjelent már a Piramis-albumokon (köztük nagy slágere, a Szállj fel magasra), mögöttem pedig addigra már volt néhány könyv és színházi bemutató, de hanglemezünk (akkor így neveztük) addig nem jelent meg, egyikünknek sem. Gallai néha eljátszotta a dalainkat az én szerzői estjeimen, egyszer tettünk rá egy halvány kísérletet, hogy az ő előadásában megjelenjenek, de semmi egyéb. Természetesen mindketten örültünk, hogy Szakácsi, akit nagyon jó színésznek tartottunk és tudtuk róla, hogy remekül énekel, a mi dalainkat akarja előadni.
Hármunk közül senki sem csinált nagy faksznit a dologból. Sanyi meghallgatta az addig elkészült dalokat. Volt vagy húsz. Egy vinil-lemezre kb. tíz-tizenkét dal fért föl (nagyjából egy cd fele). Tehát elkezdett válogatni, és ezzel majdnem össze is állt a lemez. Ez valószínűleg Gallaiéknál történt, egy óbudai lakótelepi lakásban, Péter pianinója mellett. De ebben nem vagyok biztos. Az is lehet, hogy kazettát adtunk Sanyinak – ez volt akkoriban a legfejlettebb, könnyen kezelhető technikai eszköz.
Néhány dalhoz kért még további strófákat, ezeket megírtam. Nagyon hitt az albumában, és elég szélsőséges dolgokat mondott. Egyik nap azt remélte, elmegy belőle százezer, másnap attól félt, ezret sem fognak megvenni. Hogy azonban mennyit adtak el, ez tulajdonképpen egyikünkön sem múlott. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál tervgazdálkodás folyt, a színészlemezeket általában, kevés kivétellel, ötezer példányban adták ki és nagyon ritkán volt utánnyomás. Sanyi lemeze tehát ötezer példányban jelent meg és fogyott el. Ez már 1986 elején történt, és így ez lett Gallai Péterrel az első publikus közös munkánk, az első szerzői albumunk. Megvagyok lett a címe. Ezt a címet Sanyi választotta. A szó idézet az egyik melankolikus dalból – ez a melankólia, amely nálam csak futó hangulat volt, nagyon közel állt Sanyihoz. A Rottenbiller utcai stúdióban dolgoztunk, és nagyon élveztük a közös munkát. Sanyi felkészült volt és alapos, nagy rádiós és szinkronszínészi gyakorlatával nem volt neki újdonság a stúdióban végzendő munka.
Közben megismerkedtem majdani feleségemmel, Kováts Krisztával, aki ugyanazon a legendás előadáson játszotta el Evitát a margitszigeti kertmozi színpadán 1980-ban, amely előadáson Szakácsi volt Che. Krisztának is írtunk egy lemezt (ahogy ő mondta: „az lett az enyém, amit Sanyi meghagyott, én énekeltem el a reszlit"), és ebből elég természetesen következett, hogy csináljunk a két lemeznek egy közös lemezbemutató koncertet. Erre elég soká, 1987 elején került sor, az Egyetemi Színpadon. (Ez sincs már. Ötszáz férőhelyes terem volt a pesti bölcsészkar épületében. Az épület a Pesti Barnabás utcában ma újra a piaristáké. Az Egyetemi Színpad volt az a hely, ahol minden fontos dolog történt. Itt tartott estet Latinovits és Mensáros, itt játszott az Illés zenekar és az Omega együttes, itt játszott az Universitas, olyan színészekkel, mint Halász Péter vagy Jordán Tamás és itt lehetett látni a betiltott filmeket. Természetes volt, hogy mi is itt akartuk megrendezni a két album lemezbemutatóját.)
A műsort Iglódi István rendezte, aki néhány évvel később vezető színésznek hívta a színházába Szakácsit. Színészekről volt szó, tehát ez egy különleges show volt, egyes dalok tulajdonképpen élő klipként hangzottak el. A műsor kedvéért néhány dalba írtam még további strófákat, hogy többször is duetteket tudjanak énekelni egymással.
Kriszta egyik dala az akkor még a budapesti utcákat járó Füttyös Gyuriról szólt. Füttyös Gyuri élő legenda volt, senki sem tudta, ki ő. Fütyült, kedvesen pénzt kunyerált és a kezében lévő újsággal csapkodta a lányok fenekét.
A koncerten Szakácsi játszotta Füttyös Gyurit. Ehhez a dalhoz kapcsolódik egy bizarr kis történet. A koncert napján Iglódinak előadása volt a színházban, ezért késve érkezett. Nem ment hátra az öltözőbe, a ruhatárban hagyta a kabátját. A ruhatáros néni felsóhajtott:
- Milyen kár, hogy csak most jön a művész úr! Nem tetszett látni a fiamat! A Füttyös Gyurit! Iglódi megkérdezte: - A Szakácsi Sanyi a néni fia? Mire a ruhatáros néni: - Nem. A Füttyös Gyuri. A Füttyös Gyuri az én fiam.
És még egyet sóhajtva, betette Iglódi kabátját a ruhatárba.
Azért valamit a körülményekről. Először is, hol történt mindez? Budapesten akkoriban alig voltak barátságos vendéglátóhelyek. A kevés igazán jó hely egyike a Balettcipő nevű művészkávéház volt az Opera mögött, ide jártunk úgyszólván minden éjjel. A tenyérnyi kis kávéház általában este tíz körül, a színházi előadások befejezése után telt meg, színészekkel, muzsikusokkal, taxisofőrökkel, a kezdődő üzleti életet képviselő színes alakokkal, kisebb számban pedig írókkal – én ennek a kisebbségnek voltam tagja.
Gallai másokkal írott néhány dala ugyan megjelent már a Piramis-albumokon (köztük nagy slágere, a Szállj fel magasra), mögöttem pedig addigra már volt néhány könyv és színházi bemutató, de hanglemezünk (akkor így neveztük) addig nem jelent meg, egyikünknek sem. Gallai néha eljátszotta a dalainkat az én szerzői estjeimen, egyszer tettünk rá egy halvány kísérletet, hogy az ő előadásában megjelenjenek, de semmi egyéb. Természetesen mindketten örültünk, hogy Szakácsi, akit nagyon jó színésznek tartottunk és tudtuk róla, hogy remekül énekel, a mi dalainkat akarja előadni.
Hármunk közül senki sem csinált nagy faksznit a dologból. Sanyi meghallgatta az addig elkészült dalokat. Volt vagy húsz. Egy vinil-lemezre kb. tíz-tizenkét dal fért föl (nagyjából egy cd fele). Tehát elkezdett válogatni, és ezzel majdnem össze is állt a lemez. Ez valószínűleg Gallaiéknál történt, egy óbudai lakótelepi lakásban, Péter pianinója mellett. De ebben nem vagyok biztos. Az is lehet, hogy kazettát adtunk Sanyinak – ez volt akkoriban a legfejlettebb, könnyen kezelhető technikai eszköz.
Néhány dalhoz kért még további strófákat, ezeket megírtam. Nagyon hitt az albumában, és elég szélsőséges dolgokat mondott. Egyik nap azt remélte, elmegy belőle százezer, másnap attól félt, ezret sem fognak megvenni. Hogy azonban mennyit adtak el, ez tulajdonképpen egyikünkön sem múlott. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál tervgazdálkodás folyt, a színészlemezeket általában, kevés kivétellel, ötezer példányban adták ki és nagyon ritkán volt utánnyomás. Sanyi lemeze tehát ötezer példányban jelent meg és fogyott el. Ez már 1986 elején történt, és így ez lett Gallai Péterrel az első publikus közös munkánk, az első szerzői albumunk. Megvagyok lett a címe. Ezt a címet Sanyi választotta. A szó idézet az egyik melankolikus dalból – ez a melankólia, amely nálam csak futó hangulat volt, nagyon közel állt Sanyihoz. A Rottenbiller utcai stúdióban dolgoztunk, és nagyon élveztük a közös munkát. Sanyi felkészült volt és alapos, nagy rádiós és szinkronszínészi gyakorlatával nem volt neki újdonság a stúdióban végzendő munka.
Közben megismerkedtem majdani feleségemmel, Kováts Krisztával, aki ugyanazon a legendás előadáson játszotta el Evitát a margitszigeti kertmozi színpadán 1980-ban, amely előadáson Szakácsi volt Che. Krisztának is írtunk egy lemezt (ahogy ő mondta: „az lett az enyém, amit Sanyi meghagyott, én énekeltem el a reszlit"), és ebből elég természetesen következett, hogy csináljunk a két lemeznek egy közös lemezbemutató koncertet. Erre elég soká, 1987 elején került sor, az Egyetemi Színpadon. (Ez sincs már. Ötszáz férőhelyes terem volt a pesti bölcsészkar épületében. Az épület a Pesti Barnabás utcában ma újra a piaristáké. Az Egyetemi Színpad volt az a hely, ahol minden fontos dolog történt. Itt tartott estet Latinovits és Mensáros, itt játszott az Illés zenekar és az Omega együttes, itt játszott az Universitas, olyan színészekkel, mint Halász Péter vagy Jordán Tamás és itt lehetett látni a betiltott filmeket. Természetes volt, hogy mi is itt akartuk megrendezni a két album lemezbemutatóját.)
A műsort Iglódi István rendezte, aki néhány évvel később vezető színésznek hívta a színházába Szakácsit. Színészekről volt szó, tehát ez egy különleges show volt, egyes dalok tulajdonképpen élő klipként hangzottak el. A műsor kedvéért néhány dalba írtam még további strófákat, hogy többször is duetteket tudjanak énekelni egymással.
Kriszta egyik dala az akkor még a budapesti utcákat járó Füttyös Gyuriról szólt. Füttyös Gyuri élő legenda volt, senki sem tudta, ki ő. Fütyült, kedvesen pénzt kunyerált és a kezében lévő újsággal csapkodta a lányok fenekét.
A koncerten Szakácsi játszotta Füttyös Gyurit. Ehhez a dalhoz kapcsolódik egy bizarr kis történet. A koncert napján Iglódinak előadása volt a színházban, ezért késve érkezett. Nem ment hátra az öltözőbe, a ruhatárban hagyta a kabátját. A ruhatáros néni felsóhajtott:
- Milyen kár, hogy csak most jön a művész úr! Nem tetszett látni a fiamat! A Füttyös Gyurit! Iglódi megkérdezte: - A Szakácsi Sanyi a néni fia? Mire a ruhatáros néni: - Nem. A Füttyös Gyuri. A Füttyös Gyuri az én fiam.
És még egyet sóhajtva, betette Iglódi kabátját a ruhatárba.
Fábri Péter