EGY NAPON SZÜLETTEK - TOMI BÁCSI ÉS SZAKI
EMLÉKÉRE
Kutatgatok
a filmjeim között: vannak, amiket többször is megnézek. A film üzenetet hordoz,
főleg, ha nem akárkiknek a hangján szólít meg. Mi segíthetne jobban az emlékezésben,
mint egy-egy mélyen belénk vésődött alkotás és szereplőinek felidézése...
1937. május 20.-án, és jó pár évvel később, 1952. május 20.-án világra jött két
kisfiú. Az orvosok nem sejtették még, kiket tartanak a kezükben, talán csak az
édesanyáknak volt a két csöppség a szemük fénye. De mi tudhatjuk. A
csöppségekből Óriások lettek és annyi, de annyi csodát adtak nekünk, amiért
hálával tartozunk. Számtalanszor mentek el mellettünk fáradtan; talán mogorván
– egy Dr. House forgatás után Szaki, vagy Végvári Tomi bácsi mosolyogva, szívében súlyokat cipelve. És
mi olykor nem láttunk ebből semmit. Mert amit vittek, azt kint hagyták az
üvegfalakon túl. Ki szerette volna meg a szenvedélytől izzó Sonny Corleone-t, vagy Michael-t, az öccsét, a későbbi Don Corleone-t és az Egy asszony illatában örökké morózusan
kiabáló, hatalmas szívű Slade alezredest,
ha nem ők adják a hangjukat kölcsön nekik? Vagy a Mr. Jones-ban lévő valódi, emberi és betegségével küzdő,
esendő Jones-t… Richard Gere hogyan
sírhatott volna hitelesebben, mint Szaki hangján?
Néha szükségünk van arra, hogy összetörjünk. Hogy megengedjünk magunknak néhány óra szomorúságot. Mert a gyász igenis szükséges. Megszabadít a bennünket uraló fájdalomtól. A fájdalomtól, ami a lelkünk mélyén az öröm mellett lakik. S ebben mi segíthetne jobban néha, mint egy-egy alkotás, ami olyan mélyen belénk vésődik, hogy vissza-visszatérünk hozzá.
Azt mondják, a kemény dolgok eltörnek, a hajlékonyak megmaradnak. Nos, ezzel most vitatkoznom kell. A világban – és főleg ebben a világban – értéket közvetíteni olykor hatalmas keménységet, küzdelmet követelő feladat. Láthattam meghajolva a Cella színpadán Szakácsi Sándort. Meghajolt és akkor hajolt meg utoljára. De nem tudott visszajönni. Elfáradt. Kemény volt, de ennek ellenére nem tört össze és táncolt, ameddig szólt a zene. Végvári Tomi bácsi hangjától megnyugodtam. A természetfilmek, amiket az ő hangján hallhattunk és néztünk, egy színes és másféle világba vittek minket. És ezért hála jár. Magukkal vittek egy csomó mindent és hiányuk ugyan pótolhatatlan, de ezek az örök érvényű filmek elérhetőek számunkra.
Egy napon születtek. Most tudatosult csak bennem, hogy a számok olykor üzennek nekünk. Remélem, nem későn és nem hiába. Sokan szeretnénk, ha ma is itt toporognának egy-két stúdió várakozójában. Bizonyára mindenkinek van egy-egy személyes története velük kapcsolatban. Most felidézhetjük ezeket, adjunk egy parányi időt magunknak erre, hiszen nem múlhat el nyomtalanul senki. Ők pláne nem. Végvári Tamás az Örkény István Színház társulatának tagjaként, Szakácsi Sándor pedig a Pesti Magyar Színház társulatának tagjaként hagyott el minket. Soha nem panaszkodtak. Alázatuk, miként a színházban és szinkronszerepeik kapcsán, úgy az életben is sziklaszilárd volt. Megtartotta őket azon a vékony hálón, amin egyensúlyozni kellett élet és halál között. Dr. House segített nekünk abban, hogy a halált éppolyan természetessé tegye számunkra, mint a szerelmet. Frank Slade alezredes, Tomi bácsi hangján az Egy asszony illatában megmutatta, hogy a változás, a másik ember kitartása okozta szeretet olyan magasságokba repít, hogy életre kelti a halódó, kiégni vágyó lelket, és hogy bár az életben sok mindenre van megoldás, sok sebet be lehet kötözni, de a megcsonkított lélekre nincs protézis. Éppen ezért a becsületesség minden körülmények között kötelességünk, még ha éppen más becsületéért is kell küzdenünk. Mindezt Végvári Tamás mondta el nekünk, és hangja hallatán a szemünkre nyugodtan ködfátyol borulhat. Az asszony illata, a lélek illata is.
Tanítottak és példát adtak. Mutattak valamit, és minden filmhez valamit hozzátettek. Hajlékonyak voltak, mint a nád, és erősek, mint a sziklaszirtek, melyhez tenger hullámaiként csapódva Szaki is meglelte már örök nyugalmát.
Köszönjük nektek Tomi bácsi és Szaki!
Tisztelve és szeretve benneteket, színész kollégáitok nevében is emlékezik rátok:
Tiszai K. Anna
Szakácsi Sándor 55 éves korában, 2007. március 7.-én hunyt el, Végvári Tamás életének 73. évében, 2010. május 16.-án távozott közülünk.