NAPONTA KÖZTÜNK JÁR - 5 ÉVE HUNYT EL

SZAKÁCSI SÁNDOR







Öt éve, 2007. március 7-én hunyt el Szakácsi Sándor. Furcsa még leírni is ezt, nemhogy kimondani. Noha megmásíthatatlan élettényekkel dacolni nem lehet, mégis, azt hiszem, joggal feltételezem azt, hogy a hazai közönség nem halottként siratja a kitűnő színészt. Számomra alakja inkább úgy tűnik fel, mint egy hatalmas, egyre távolodó árny, mely mind magasabbra emelkedik a rögvalóság talajától, ám mégsem fakul. Szóval azért jelen van, hat, magához vonz, és csal: hol könnyeket a szembe, hol mosolyt az arcra, a szívbe. Miként is lehetne feledni delejező orgánumát? Amint megszólalt a színpadon, a vásznon, a mikrofon mögött, rögtön minden figyelem köré összpontosult. Egyetlen alakítására sem emlékszem, amely ne lett volna megrázó. Versmondásai különösen érzékenyek, gondosan megkomponáltak voltak. Márai felejthetetlen Halotti beszédét soha senkitől nem hallottam úgy, mint tőle. Önkínzásig hiteles őszinteségének hűvös fénye minden mozzanatán átderengett. Átlényegülő-művészetének e sajátossága delejező és ijesztő volt egyszerre. Szakácsi ugyanis - ez szinte kézzelfoghatóan érezhető volt - belülről égette magát. Sokszor nyilatkozta, hogy ő nem játssza, hanem éli a szerepeit. Nos igen. Látszott. Nagy kár, hogy őt sem tudtuk megtartani.

Paradox módon szinkronhangját ismerték a legtöbben. Talán kevesen tudták, hogy ez csak a "jéghegy csúcsa" volt, mégis: talán még a legnagyobbakról sem állítható, hogy orgánumuknak annyi rétege volna, mint Szakácsiénak. Kevin Costner, Jeremy Irons, Richard Gere és Steven Seagal alakításainak nívóját megszámlálhatatlan alkalommal tornázta fel. Emlékszem, az Aki legyőzte Al Caponét második magyar verziójában - mely egyébként nem sikerült túl fényesre - mennyi nemes érzékenységet, humanitást csempészett a Costner által alakított idealista főhősbe. Ugyanígy szinte a könnyekig megindító alakítást produkált Bruce Willis magyar hangjaként a Hatodik érzékben. A fináléban - amikor Willis karaktere rádöbben arra, hogy már évek óta nincs az élők sorában - Szakácsi gombócot ültet a néző torkába. Baritonjában ezernyi szín rejtezett. Ki ne emlékezne Arábiai Lawrence-re, Norman Bates-re a Psychóból, Leonra a Leon, a profiból, vagy "Ász" Rothsteinre a Casinóból? Minden szerepében kirobbanó volt, még akkor is, ha csak epizódszerepet bíztak rá, vagy ha nem neki való karaktert kellett megformálnia, mint például a Mission: Impossible III-ban.

A végtelenségig lehetne még sorolni bravúros alakításait a Mephistótól kezdve a Jézus életén keresztül egészen a két Hamlet-átiratig. Az embernek furcsamód még sincs hiányérzete, amikor a félbeszakadt életműre gondol. Valamiként így is teljes volt ez az életmű. Ez pedig csak a legnagyobbak esetében van így.

Nektek melyik a kedvenc Szakácsi-szinkronotok?

(A válaszokat a megadott blogban várja a cikk írója...)

Kovács Patrik (Hannibal)