„KÉT MUNKA KÖZÖTT ALIG LÉTEZEM.” -
MA LENNE 70 ÉVES SZAKÁCSI SÁNDOR
Már tízévesen beleszeretett a színpadba, amikor a napközi házi színházában helyettesítenie kellett a megbetegedett főszereplőt. A fodrász édesanya mellett sokat lábatlankodó, kifejezetten jótanuló kisdiák sok bántást kapott, strébernek gúnyolták, ezért elhatározta, hogy a gimnáziumban inkább rosszabb jegyeket szerez, csakhogy a többiekkel jóban lehessen. Tizennégy évesen, édesapja akarata ellenére, titokban felvételizett a Pinceszínházba, ahol három évvel később már főszerepet kapott. Itt ismerte meg Szerencsi Évát, akivel diákként egymásba szerettek, majd később összeházasodtak. Viharos kapcsolatuk csaknem hét évig tartott, majd az Abigél forgatását követően ért véget.
Senkit nem lepett meg, hogy a színművészetire elsőre felvették, ahol Várkonyi Zoltán osztályába került. Diploma után először Szolnokra szerződött, majd a Vígszínház tagja lett. A prózai művektől a zenés darabokig, a stúdiódaraboktól a nagyszínpadig minden műfajban otthonosan mozgott, de sok tévéjátékot és filmet is forgatott. Volt ő Rómeó, Csontváry, Che Guevara, La Mancha, Asztrik apát, Peer Gynt, Hamlet és Villon. Rugalmasságának köszönhetően gyakran helyettesített kollégákat – volt hogy egy héten három főszerepet is játszott. Szakmai életútját eredményei mellett zűrös időszakok is tarkították. Késései, másnaposságai miatt előfordult, hogy szerepet is elvettek tőle.
„Szaki” a szinkron világában is meghatározó személyiség volt, egyedi orgánumát az egész ország ismerte és szerette. Az ő hangján szólalt meg magyarul Bruce Willis, Kevin Costner, Richard Gere, de Steven Seagal, Jeremy Irons, Dustin Hoffman, Michael Douglas, Mickey Rourke és Robert Redford is. Nem csak a hangjával, egész testével felvette a szerepet, úgy szinkronizált, de minden mást is szenvedéllyel csinált, legyen az ejtőernyőzés vagy snooker. Barátai szerint habitusát a játékosság és a humor, de ezek mellett az önirónia is jellemezte. Elképesztő energiákat tudott életre hívni és ezáltal átadni is.
Részlet a Ne félj te a haláltól című versből Szakácsi Sándor előadásában.
„Fertőzötten színész vagyok. A munka éltet.”- vallotta magáról. A József Attila és a Nemzeti Színház után életének utolsó éveiben a Pesti Magyar Színházban láthatta őt a közönség. Tehetséges, szókimondó, ugyanakkor hisztérikusan türelmetlen ember volt, aki mindig az elismerésre vágyott. „Mindig úgy érzem, hogy nincs idő tervezgetni, fontolgatni, várni. Rettegek, hogy nem lesz időm legalább egy részét megvalósítani a vágyaimnak.” Sikeres szakmai élete mellett veszteségekkel teli, sokszor hektikus magánéletében sok fájdalmat élt meg, kevés embert engedett közel magához. Ugyanakkor pont a kivételes érzékenysége tette lehetővé, hogy egyedülálló művésszé váljon. A súlyos betegségben tragikusan korán elhunyt színész ma lenne hetven éves.