A
Mephisto című filmben Klaus Maria Brandauer magyarul Szakácsi
Sándor hangján szólalt meg, aki ezért a szinkronalakításáért
nívódíjat kapott.
– Fűződik valami emléked, élményed ehhez a szerephez?
– Életem legnehezebb és legnagyobb szinkronmunkája volt. Miközben csináltam, eddig ismeretlen új hangok jöttek elő belőlem: nagyon inspirált a főszereplő szuggesztív játéka.
– Gyakran kölcsönzöd a hangodat külföldi színészeknek…
– A legfontosabb, hogy azonnal át tudjam venni a színész gondolkodásának a ritmusát, elkapni annak a pár percnek a hangulatát. Igyekszem a hangomat az adott karakterhez formálni s a lehetőségeken belül saját egyéniségemből is hozzátenni valamit.
– Kedvenc szinkronszerepeid?
– A IV. és az V. Henrik a BBC-sorozatból. Robert Redfordot nagyon szeretem, ezért örültem, hogy szinkronizálhattam A jelölt című filmben. És az első komoly munka: a Trisztán-feldolgozás. Ott történt meg velem, hogy akaratlanul is elbőgtem magam. Meg most, a Mephistónál.
– Váltsunk most témát. Újabban, mint rockszínész keltettél feltűnést.
– Az ének, a tánc olyan plusz kifejezőerő, ami most jobban érdekel, mint a próza. A legújabb ilyen szerepem Boldizsár, Szörényi-Bródy zenés balladájában a Kőműves Kelemenben.
– Ez már a harmadik vígszínházi bemutatód ebben az évadban.
– Igen,
jól összejött… Most Csontváry megformálására készülök,
amit stúdióelőadásban mutatunk be Valló Péterrel. A darab, Kiss
Irén elsődrámás költő alkotása, a Világhódító hun címet
viseli. Régóta kerestem már egy sokszínű játéklehetőséget
nyújtó szerepet, s a Mephistónak köszönhetem, hogy rábukkantam.
Szinkronizálás közben érdeklődtem Szeredás András
dramaturgnál, nem tudna-e ajánlani valamit. „Véletlenül”
tudott. Úgy megtetszett a darab, hogy a dramaturgiai munkába is
beszálltam.