Lehet szőke, vagy barna,
de ne legyen kövér
Szakácsi Sándort színészként ismerem, magánemberként még nem. Az első tulajdonság, amit megtudtam róla, hogy utálja, ha reggel felébresztik. Nem éppen barátságosan tudakolta, hogy mit akarok tőle. Természetesen randevút. Egy közeli időpontban megállapodtunk.
– Miután a József Attila Színháztól megvált, nem könnyű utolérni. Két színházban is próbál, mindkettőnél főszerepre készül. Ennyit sikerült kinyomoznom. De azt nem, miért vált meg társulatától?
– Felmondtam. Ezentúl szerepekre szerződöm. Voltak ellentétek a színházamban, munka- és magánjellegűek. Ezentúl a magam ura szeretnék lenni. Bízom abban, hogy szabadabban és a magam normái szerint élhetek. Éppen elég ideig – tizenöt éven át – játszottam társulati kötelékben.
– Mégis, miből lett elege?
– Nézze, nem tagadom, nekem is vannak hibáim. Késtem, néhányszor pontatlan voltam. De volt más ok is. A színház számomra komoly dolog, és ha nem érzem, hogy egy jól működő gépezet része vagyok, akkor nem tudok azonosulni a céljaival. Most bizakodva és tervekkel tele vágok neki a jövőnek.
– Például?
– Játszom és rendezek is, a Korona Pódiumon a „Házasság párizsi módra” című darabot visszük színre. A regényt is én dramatizáltam. Ezen az úton szívesen indulok tovább…
– Kérdezhetek a magánéletéről is?
– Tessék.
– Volt már nős?
– Egyszer, egy évig.
– S azóta? Nem gondolt még igazi családra, gyerekekre?
– Dehogynem. De eddig nem úgy alakult. Valami soha nem stimmelt. Talán mert igényes vagyok, nehezen jön össze a tartós kapcsolat. Igaz, a házasság után hat évig együtt éltem valakivel. De közben, előtte, utána rövid, futó flörtök. Talán most sikerül. Együtt élek valakivel. De mindjárt megismeri, rövidesen itt lesz.
– Addig gyorsan megkérdezem, milyen ön szerint az ideális partner?
– Aki nem elvesz a másikból, hanem hozzáad. Akivel több lesz az ember és mégsem csorbul az egyénisége. Akivel őszintén, felszabadultan élhetek. Azt hiszem, hogy engem sokszor átvertek. Ha pedig becsapva érzem magam, bezárulok.
– És ön mennyire őszinte természetű?
– Megpróbálok maximálisan az lenni. Ha nem is kíméletlenül, de amennyire csak lehet. A magánéletemben és a munkámban is. Sok kellemetlen meglepetés ért. Csalódtam kollégákban, akik más-más helyzetekben másképp beszéltek, s én ezt is, azt is végighallgattam.
– Vannak olyan tulajdonságok, amelyeket ki nem állhat a másik nemben?
– Nem kedvelem a nyafogó nőket. De a természetellenesen viselkedőket és a feltűnési viszketegségben szenvedőket sem. A túlfestett, a műkörmös, a túlzottan nőieskedő nőket. És nem szeretem (nőkben sem) a szolgalelkűeket, mert ezáltal teljességgel érdektelenné válnak számomra. És egy személyesebb jellegű negatívum: nem tudnék beleszeretni egy kövér nőbe. Persze, ha mindig ilyen szigorúan ítélném meg a nőket, soha nem lenne viszonyom. Meglehet, egyik-másik vonásuk nem tetszik, de ha van valami plusz, ami figyelemre méltóvá teszi őket számomra, akkor képes vagyok a kompromisszumra.
– Mégis, mi az, ami fontos, lényeges?
– Az, hogy nőies és természetes legyen. Megértő. Ne akarjon uralkodni rajtam. Nincs kifejezetten sem ideálom, sem antiideálom. Nem lehet előre elhatározni, hogy szőke legyen vagy barna. Ezek külsődleges szempontok. Bár az ember először erre figyel fel, de döntőbb, ami ezután következik. Például, hogy mennyire tud vonzó, érdekes maradni és igazi társ, jóban-rosszban.
– Anyagias szemléletű?
Szakácsi Sándort mulattatja a kérdésem.
– Éppenséggel nem. Idegesít ugyan, ha nincs pénzem, de ha van, akkor könnyen kiadom. Van egy tanácsi lakásom, egy tízéves Polski Fiatom, egy videóm és egy tévém. És lakásom legértékesebb darabja: egy háromrészes bőrgarnitúra.
– Elégedett az életével?
– Én soha nem vagyok az. Hol jobb, hol rosszabb a közérzetem. A változtatás jót tett. Nem félek a bizonytalanságtól, keresem az önkifejezés számomra legmegfelelőbb módját. Utálom a langymeleget, a középszerű létet. Színész vagyok, mindig is az akartam lenni. A Vígszínházban volt néhány nagyon szép, emlékezetes szerepem. Most már tudom, hogy amikor jól működik a pálya, akkor kell kitalálni, hogy az ember ne veszítse el a kedvét, hogy idővel ne váljon csak pénzkereső automatává. Abban bízom, hogy változtatni soha nem késő.
Sebestyén Zsuzsa