AZ ÉRZELMEK EMBERE

Nők nélkül nincs értelme az életnek!

A noteszában ezek az adatok szerepelnek.

Neve: Szakácsi Sándor

Foglalkozása: szabad színész!?

Munkahelye: ahová hívnak és ahová megyek

Szem. ig.: ember

Útlevél: utazik

Katonai ig.: nem öl

Gépkocsi: pici

Betétkönyv adatai: titkosak

Baleset esetén értesítendő: a Jóisten

Nem mindennapi ember. Nem mindennapi tehetség. Mindent el tud játszani: táncol, énekel, a tragikus vagy a komédiás szerepeket egyaránt megoldja. E széles paletta csupán néhány kiragadott állomása: az Evita Guevarája, a Me and my girl kirobbanó sikere a József Attila Színházban, a Korona Pódiumon az általa rendezett Házasság párizsi módra, a Tövismadarak Ralph atyájának szinkronhangja. Az Edith és Marlene-ben egyszerre öt férfit formál meg.

Érzékeny, idegi alkat. A véleményét kimondja, érzelmeit kimutatja. Talán ezért is sokszor kerül összetűzésbe a környezetével. Most úgy tűnik, egyenesben van. Míg másnál a fix munkahely hiánya bizonytalanságot okoz, nála a szabadúszás az igazi megmérettetés. A próbatétel magabiztosságot, jó közérzetet eredményezett. Jó passzban van.

A John Bull sörözőben találkoztunk. Ez szinte a második otthona. Itt lehet játszani, beszélgetni, no és finom sört inni. Éppen 100 darab lottószelvényt töltött ki szép akkurátusan. (Azon a héten az egész ország lottólázban égett.)

– Most aztán kipróbálom a szerencsémet – mondta, mint egy pajkos gyerek, miközben a sört kortyolgatta.

– Szereted az angol sört?

– Igen, sajnos, mert nem igazán olcsó: 170 forint egy korsó ára.

– Sokat hagysz itt?

– Próbálom leszorítani. Nem szeretem szégyellni magam.

– Miért?

– Mert látom az embereket az utcán. A nyugdíjasokat. És borzasztó, hogy szégyellnem kell magamat, hogy nekem telik arra, hogy 170 forintért megigyak egy korsóval, miközben egyre többen munka nélkül tengődnek. Egyre több koldussal találkozom az utcán, mások a rablást, a betörést választják.

– Elkeserít, amit látsz magad körül?

– Igen, iszonyú látni sokszor az emberi önmegbecsülés teljes feladását. És én kikérem magamnak, hogy szégyenkezni kényszerüljek azért, mert megiszom a sörömet. Amiért keményen megdolgoztam. Nincs vagyonom, nincs semmim. De ahogy az erre járkáló emberek benéznek az ablakon, látom a szemükből, hogy megvan a véleményük azokról az emberekről, akik itt ülnek és vesznek valamit.

– És te, hogy vagy, milyen a közérzeted?

– Hát éppen ez a furcsa. Működik valamifajta fordított rendszer az életemben. Amíg általában az embereknek egyre rosszabb, most nekem egyre jobb a közérzetem – persze leszámítva a körülöttem érzékelhető körülményeket.

– Te most szabadúszó vagy…

– Igen, és körülbelül azóta kezdődött nálam ez az új érzés, hogy lehet úgy mondani, az új életem. A szabadúszás adott egy olyan belső tartást, amitől megváltoztam. Egyrészt jobban érzem a súlyát és a felelősségét annak a ténynek, hogy nekem produkálnom kell, hiszen nincs fix. Tehát csak akkor dolgozom és játszom, ha az másoknak is kell, hogy hívnak, és ha azt meg is fizetik.

Korábban nem volt tétje a dolognak. A kockázat engem feldob. Ezalatt a két esztendő alatt – amióta szabadúszó vagyok – engem igazolt az élet. Bár most egy kicsit éppen kétségbeestem, mert számba vettem hogy ebben a szezonban 4 színházban játszottam 5 darabot, s ezek most elfogytak, lekerülnek a műsorról. Talán a Karinthy Színpadon a Meseautó folytatódik. Bár az nem az az előadás, amely az én színészi igényeimet kielégítené, inkább iskolajáték. Abban az a jó, hogy szeretem a kollégákat. Az Imrével (Antal) most játszom először és szinte minden este egészen más. Az a legjobb az egészben, hogy a közönség imádja, borzasztóan élvezi a darabot – és ez nagyon jó érzés.

De ha eltelne egy év anélkül, hogy próbálni kéne, az borzasztó lenne. Bár én mindig hiszek abban, hogy valaminek történnie kell. És ha az ember valamiben nagyon hisz, akkor az meg is fog valósulni. Így hát igazából nem is vagyok kétségbe esve.

Miskolcon a Sirályban játszottam, már csak két vendégjáték van belőle, az egyik éppen a Vígszínházban, Pesten. Az Edith és Marlene is lekerül a műsorról. Most volt a századik előadása. Hogy miért fejeződik be? Ne kérdezd! Fantasztikus sikere volt. S nem utolsósorban nagyon jó, mondhatnám családias légkörben játszottunk Zsikével (Kútvölgyi) és Jucóval (Hernádi). Jól éreztük magunkat a színpadon.

– És ez fontos számodra?

– Természetesen. És bizony nagyon ritka. Bár most úgy érzem, egyre gyakoribb lesz. A nehezedő életnek, a szorításoknak, a rosszabb körülményeknek egy nagy előnyük van: kezdik összébb húzni az embereket. Többet beszélgetnek a villamoson, a buszon. Közlékenyebbek lettek. Próbálják ízlelgetni, hogy milyen is az úgynevezett szólásszabadság, a szabadság, amely most hirtelen a nyakukba zúdult. Amely még nem az igazi. Mert rengeteg furcsa dolog van benne.

A színházon belül is érezhető, hogy változnak a kapcsolatok és ezeknek a minősége. Mégpedig jó irányba. Nagyon remélem, hogy az érdekviszonyok el fognak laposodni és az igazi értékkapcsolatok lépnek a helyükbe. Egyszerűen azért, mert azok lesznek életképesebbek.

– Mesélnél a gyerekkorodról?

– A nyolcadik kerületben nőttem fel. Szüleim fodrászok voltak. Meghaltak mind a ketten: apám 1978-ban, anyám pont 10 évre rá. Ugyanazon a napon lett öngyilkos, amikor az apunak a temetése és a születésnapja volt.

– Fáj?

– Persze, hogy fáj, de most már túl vagyok rajta. De volt egy nagyon veszélyes időszaka az életemnek, amikor a fájdalom, az érzelmeken és az egyedülléten kívül önveszélyes voltam saját magamra. Ittam mértéktelenül.

– És most?

– Csak módjával. Különben nem tudnék dolgozni.

– Mire emlékszel vissza szívesen a gyerekkorodból?

– Sok játék volt benne. Sok-sok készülődés a felnőttkorra. Apu a játékon keresztül mindenféle dolgot megmutatott az életben, aminek most veszem hasznát. A mai napig nagyon szeretek játszani. A rex, a billiárd, a gombfoci, a célbadobás, a kártya, a kocka egyaránt kikapcsol, másrészt valamilyen módon kockázatra késztet. A győzelem, a siker élménye vonz.

– Testvéred van?

– Nem, teljesen egyedül vagyok. De rengeteg unokatestvérem lakik szerteszét az országban, mert apuék heten, anyuék hárman voltak testvérek.

– Nős vagy?

– Nem, de együtt élek egy lánnyal immár második éve és nagyon jól érzem magam vele.

– Ő is szakmabeli?

– Nem, abszolút civil. A Postabanknál dolgozik. Most rendeződött körülöttem minden. Az idegrendszerem, az egyéniségem ugyanúgy vibrál, dolgozik – de ez vagyok én. Enélkül nem tudnék dolgozni. Kriszta igazán jó hatással van rám.

– Mit jelentenek a nők az életedben?

– Nők nélkül nincs értelme az életnek. Az serkent, az doppingol, ha tetszeni akarok nekik. A színházban a nézőtéren ülőknek, a színpadon a kolléganőknek. Ha egy úgynevezett férfidarabot próbálnak, sokkal rosszabb a hangulat. Hiszen bevallva, vagy bevallatlanul minden férfi szerepelni akar egy nő előtt. Csakúgy, mint fordítva.

– Nem készült újabb poplemez kiadására? A „Megvagyok” igazán szép sikert hozott.

– Most nem, de érlelődik bennem. Néhány éven belül bizonyára. Jelenleg egy érdekes prózai lemezfelvételre készülök. Győri Magda szerkesztő állított össze az István, a király rockopera szövegéből egy négy hangra épülő nagyon izgalmas anyagot. Bubik, Cserhalmi, Gáspár Sanyi és én adjuk elő. A zene népszerűsítette igazán a darab mondanivalóját, ezúttal a politikum, a döntéskényszerek, helyzetek, manipulálások, a hatalom és a nép viszonya sokkal élesebben rajzolódik ki. Bár tudom, nem fogják kapkodni, bizonyára lesz egy réteg, amelyik élvezettel fogja hallgatni.

– Filmezni szoktál mostanában?

– Nagyon keveset. Most éppen Koltay Gabi forgatja a Juliánus barátot. Ebben van egy kis szerepem. Én játszom IV. Bélát.  Alaposan megérzem a bőrömön, hogy mostanában jóval kevesebb film, tévéjáték készül.  Korábban legalább 3-7 tévéjátékban játszottam évente.

– Hiányzik?

– Persze. Hogyne hiányozna! Ha van egy kis kihagyás, akkor utána már van egy kis drukk az emberben. Hiszen másképp kell a színházban, tévében, a filmben, a szinkronban játszani. Nálam most a szinkron van túlsúlyban. Nehéz az embernek úgy kontroll alatt tartani magát, hogy ne menjen bele egyfajta mechanizmusba, hanem meg tudja tartani a természetességét, ugyanakkor a változás képességét is. Így alakulhatnak ki olyan rendszerek, hogy valaki csak szinkronizál, más csak filmezik, a harmadik pedig csak egyfajta szerep eljátszására kap megbízatásokat.

– Van valamilyen szenvedélyed?

– Sokat dohányzom. Másfél dobozzal is elszívok naponta.

– Sportolsz? Mit csinálsz a szabadidődben?

–  Nyáron sokat úszom, pingpongozni szoktam és időnként expanderezem.  Az életem mindig attól függ, hogy mi történik velem.  Ennek függvényében létezem én.  Hogy miként töltöm a szabadidőmet az azon múlik,  hogy előtte mit csináltam. Abszolút hangulatember vagyok.

Computer Mosaic KFT.