Szakácsi Sándor a színház mai helyzetéről

EGY MAI DON QUIJOTE HARCAI






A Tündöklő Jeromos című Tamási Áron-darab kerül ma színre a Várszínházban a magyar dráma napja alkalmából. A címszerepet Szakácsi Sándor alakítja. A művész több főszerepet játszik a Nemzeti Színházban, ahol november elejétől a La Mancha lovagja című musical főszerepében is láthatjuk.

A Pinceszínházban, amatőrként indult a pályája. Itt még nyilván megvolt az a szeretet, törődés, amit később oly gyakran hiányolt profi körülmények között…

A Pinceszínházban barátok voltunk, akár együtt is nyaraltunk és közben próbáltunk. Amikor megalakult a Rock Színház, ezt a hangulatot idézte. A Margitszigeten sátoroztunk, ott is aludtunk, éjjel-nappal dolgoztunk. A profi színházakban viszont sok mindennel meg kell alkudni. Viselkedni kell. Különböző pozíciók miatt bizonyos hibákról nem illik beszélni. Én viszont beszéltem, emiatt sok bajom volt a Vígszínházban.

Önnek nem voltak hibái? Nyilatkozott is arról, hogy késett, ivott. Egy idő után megbízhatatlannak tartották. Beszélt már arról, hogy azért volt megbízhatatlan, mert nem kapott megfelelő feladatokat…

Ez a múlt. Nem véletlen, hogy a velem való problémák megszűntek, minden energiámat lekötik a feladataim. A La Mancha bemutatója után öt darabban játszom, ebből négy főszerep. A Nemzetiben számítanak rám. Úgy érzem, hogy a rosszon tudok változtatni. A színpadon jól érzem magam. De ott is csak akkor, ha ülnek a nézőtéren. Egyre többen ülnek, változik a Nemzeti, és ebben nekem is részem van.

Akkor ment a Nemzetibe, amikor onnan elég sokan eljöttek…

Azért mentem oda, mert Sík Ferenc hívott. Akkor már húsz éve ismertük egymást, de még soha nem dolgoztunk együtt.

Sokan annak ellenére, hogy hívták őket, nem mentek…

Nem értem, miért kell a Nemzeti Színházat bojkottálni. Segíteni kell rajta, meg kell csinálni. Nem pedig politikát keverve a dologba kígyót-békát kiabálni rá.

Politikától függetlenül többen igen rossznak tartják a Nemzetit, a társulat összetételét sem gondolják megfelelőnek.

Az igaz, hogy sok fölösleges ember van a társulatban mindenféle poszton, nem csak a színészek között. Sok az olyan ember, akit éppen csak használni lehet, de akkor sem „működik” úgy, ahogy működnie kéne. Bizonyos szintet képvisel, és annál följebb nem tud kerülni, akkor sem, ha megfeszül. A Nemzeti kísérletező kamaratermében, a Refektóriumban viszont a rendezők törekszenek arra, hogy megalkuvás nélküli szereposztást készítsenek. Szeretném, ha továbbra is Iglódi István maradna a főrendező, mert az ő törekvései jó irányba vihetik a színházat.

Most a Nemzetiben jó a helyzete. Nem gondolt arra, hogy más színházban, más „mezőnyben” nem feltétlenül kapott volna ilyen fontos szerepeket?

Dehogynem gondoltam. Azért vagyok a Nemzetiben, mert itt megkapom ezeket a szerepeket. Nem félek attól, hogy kiderül, értéktelen ember vagyok. Hogy otthagytam a Víget, majd a József Attila Színházat, hogy szabadúszó lettem, aztán, ha úgy tetszik felvállaltam a Nemzeti Színházat, ez egy folyamat volt. Ma már tisztában vagyok vele, mindez arra volt jó, hogy egyre inkább lássam ki is vagyok én tulajdonképpen, mire vagyok képes, mit tudok nyújtani az embereknek. Bármi történik is, nem félek attól, hogy nem lesz színészi munkám. Rólam különböző alakításaim kapcsán a legrosszabbtól a legjobbig szinte mindent leírtak. A legfontosabb, hogy nézzék, amit csinálunk. Ha rossz házak előtt játszunk, az vezetési, szervezési hiba is. A lehetőségeimhez képest mindig szólok, ha ésszerűtlenséget tapasztalok a szervezésben. Sok a látszatmunka, amikor csak azért dolgozunk, hogy el lehessen könyvelni, mennyi mindent teljesítünk. Ha a vezetésben van a hiba, akkor ezt nem egy személyre kell kihegyezni. Ha egy színházigazgató olyan emberekkel van körülvéve, akik nem pontosan azt csinálják, amit kellene, akkor elvész a dolog lényege, és megmarad a hivatalos része, és ez a szörnyű. Egyébként a La Mancha lovagja erről is szól. Egy ember, Don Quijote, akinek elege van a világból, felvállalja, hogy hülyének nézik. Aki viszont „jönni” tud vele, annak hihetetlenül sokat ad. Annál szebb nincs, mint amikor egy loncsos kurvának azt mondja, te vagy a szűziesség jelképe. Don Quijote hisz benne, és abban is, hogy akiben hisz, az olyan is lesz, mint amilyennek látja.

Ön is így él a Nemzetiben?

Ha én hiszek a színházban, magamban, akkor bízom benne, hogy a Nemzeti életben tud maradni. Én ebben hiszek, és ezért nagyon sokan engem is hülyének néznek. El kellene érni, hogy ne előítéletek alapján mondjanak véleményt színházi előadásokról. A Nemzetinek vannak színvonalas és sikeres előadásai, ilyen például a Tündöklő Jeromos is.



Bóta Gábor