A hét sztárja Szakácsi Sándor

A SZÉLMALOMHARCOS

Nem a megszépítő messzeség vezeti tollamat, amikor leírom: Weöres Sándor Az éjszaka csodái című (tündérekkel cimboráló) költeményét Szakácsi Sándor mondta legjobban a hatvanas évek végén. Pedig sokan szavalták. Később, amikor divatba jött. Ám Szakácsi az elsők között adta elő a verset. Felüdülés volt hallgatni minden szavalóversenyen, ahol a legtöbb amatőr a Kései siratót ordította, mély önsajnálattal.

– Úgy hírlik, középiskolás éveiben komoly szakadék tátongott a Pinceszínház és a gimnázium között…

– Ennek egyszerű oka volt. A suliba gyakorlatilag aludni jártam be, minden percemet a Pinceszínház töltötte ki. Keleti Pista bácsi, akit szinte az apámnak tekintettem, tudtomon kívül beszélt a tanáraimmal. Kérte, hogy ne buktassanak meg, mert én színésznek születtem. Nem hallgattak rá. Szerencsére, így is fölvettek a főiskolára. Harmadéves koromban sikerült végül érettségiznem…

– Keleti István, a Pinceszínház igazgatója már életében legendának számított.

– Most hirtelenjében két dolog jut róla eszembe. Az egyik talán profánul hangzik. Tőle tanultam meg, hogy sörre bor – mindenkor. Borra sör – meggyötör.

– Komoly szakmai intelem!

– Az. A másik pedig, hogy mit jelent, ha valakinek duendéje van. Nos a duende azt a pluszt jelzi, amit az ember a tehetségén túl magában hordoz.

– A tehetség olykor kevés. Legalább annyira fontos, hogy a színész tartozzon valahová. Úgy tűnik, ön erre fittyet hány.

– Ez nem egészen így van. De tény, hogy nem tudok viselkedni. A diplomácia minden formájától irtózom. Még a diplomatatáska látványa is taszít. Bezárt, szabályos, rideg. Szóval, nem lehetek valami rokonszenves fickó, amikor kinyilvánítom a véleményemet.

– A nevét tizenegy évig vígszínházi színészként jegyezték. 1987-ben azonban megvált a társulattól. Könnyen kiheverte a szakítást?

– Nem volt mit kiheverni, mert nem elküldtek, önszántamból jöttem el. Bevallom, furcsa érzés volt, amikor a Nemzeti Színház tagjaként felléptem a századik születésnapját ünneplő Vígszínházban.

– Ha már a Nemzetit említi, kissé meglepő, hogy oda szerződött. Szabadúszóként rengeteget dolgozott, és gondolom, nem keresett rosszul. Arról nem is beszélve, hogy négy évvel ezelőtt komoly hullámvölgyben volt a Hevesi Sándor téri társulat.

– Ez engem nem érdekelt. Vagy ha mégis – talán nem hangzik nagyképűen –, azt reméltem, talán hozzájárulhatok ahhoz, hogy a színház kimozduljon a holtpontról. Sík Ferenc hívott. Remek szerepeket ígért. És tartotta a szavát.

– Tényleg boldog lehet, aki egyik este a Hamletet, a másikon pedig Don Quijotét játszhatja a La Mancha lovagjában. Az utóbbi musical nagy siker. Ebben nyilván közrejátszik az is, hogy a szélmalmok ellen harcoló lovag és ön között akad rokon vonás.

– Valamelyik kritikus mai Don Quijoténak nevezett.

– Ez a fajta magatartás a huszadik század vége felé inkább tragikomikus, mint korszerű.

– Amikor este színpadra lépek, éppen az ellenkezőjét gondolom. Szinte könyörgök a nézőtéren ülő üzletembereknek, hogy csak egy kicsit higgyenek még valamiben, mert akkor „megnyílik a csillagos ég”… Talán sikerül megérinteni őket.

– Az Álomdal, amiről beszél, a fináléban hangzik el. Utána viszont kilép az utcára. S meglehet, sokszor a szinkronstúdió felé vezet az útja.

– Ha egyre gondolunk, gyakorlatilag a szinkronizálásból élek.

– Hihetetlenül sok világsztárnak volt a magyar hangja. Harmincöt nevet számoltunk össze – Dustin Hoffmantól Mel Gibsonig –, akiket az elmúlt két évtizedben magyarul szólaltatott meg a filmvásznon. Csupa világsztár, többségük Oscar-díjas. Nem irigy rájuk?

– De igen. Imponáló az önbizalmuk, a magabiztosságuk. Szeretnék olyan körülmények között dolgozni, mint ők.

– A közönség Erzsébet-díjat szavazott önnek Az álommenedzser című tévéfilmben nyújtott alakításáért. Mit szól ahhoz, hogy a jól felismerhető modell, Z. Gy. visszatért Magyarországra?

– Félelmetes egybeesés, a film szintén így fejeződött be. És sokan rettegnek ettől idehaza. Kíváncsi lennék rá, neki mi a véleménye az alkotásról.

– Beszélgetésünk mintha kissé borongósra sikeredett volna. Mi tenné boldoggá e pillanatban?

– Ha kibékülnék a kedvesemmel.

– Ennyi?

– És egy filmszerep. A történet arról szólna, hogy kibékültem a kedvesemmel, majd leröpülünk nyaralni két hétre valamelyik görög szigetre. Hajózunk a tengeren. Utána kezdődhet az évad.

Computer Mosaic KFT.