STÚDIÓ 93.

Beszélgetés Szakácsi Sándorral a Hamletről






Miközben a Tószínpadon Strauss muzsikája szólt, a várban Sík Ferenc irányításával Shakespeare Hamlet-jét próbálta a társulat. A címszereplő Szakácsi Sándor. Bizonyára sokakat meglep, hogy a dán királyfit egy 40-es évek elején járó művész játssza, hiszen az utóbbi években a magyar Hamlet előadásokon általában 20-30 évesekre osztották ezt a szerepet. Ám az idősebbek jól emlékeznek még rá. Laurence Olivier és Gábor Miklós is meglett férfiként varázsoltak el bennünket alakításaikkal. Szakácsi Sándor az augusztus 12.-i bemutatón tesz erre kísérletet.

Nem egy irigylésre méltó helyzet. Ez a Hamlet egy akkora falat és itt rövid idő alatt szabad téren, semmi sem számít?

Éppen azért irigylésre méltó a dolog, már aki irigyli. Én, amikor ezt megtudtam, hogy ez meg Hamlet, én őszintén szólva nem.....már lemondtam róla, nekem soha nem volt szerepálmom semmi. Azt az elvet követtem, hogy ami elér, azt próbálom megcsinálni úgy, ahogy azt kellene. De hát azért nyilván motoszkált bennem ez a dolog és amikor konkréttá vált, hogy én lehetek Hamlet, az első dolog, ami eszembe jutott, hogy atyaúristen ezt a dolgot hogy lehet úgy megcsinálni, hogy az ember ne menjen bele tönkre, ne kerüljön bolondok házába, ne legyen öngyilkos, ne csináljon semmi olyat, ami....El kell felejteni, hogy mit próbálok. Egy olyan állapotba kell jönni, hogy az ember próbál egy darabot, aminek az a címe, hogy Hamlet. Tehát elfelejteni ezt a súlyt. Most hála a Jóistennek, hogy ebben a pillanatban olyan lazán tudok itt Gyulán próbálni, egy meglehetősen kemény otthoni felkészülés után, hogy elfelejtettem és ennek én most nagyon örülök, úgy hogy egyáltalán nem egy rossz helyzet ez. Most én ezt rettenetesen élvezem és még van annyi időnk, hogy még élvezhetem. Szóval egy hihetetlen örömmel tölt el és tavaly, hát itt a Tornyot választok-at próbáltuk , rossz álmaim voltak, üvöltöttem álmomban, kiabáltam...

El is szoktál menekülni próbákról, amikor valamitől félsz.

Igen, és most meg egészen furcsa módon időnként egy olyan hihetetlen nyugalom száll meg, mert tudom, hogy mit mondok, tudom, hogy miért mondom, még ha idegesen is, vagy olyan állapotban, vagy sírva, vagy zokogva, vagy gyűlölködve, vagy csak agyból, vagy szeretetből, vagy úgy csinálva, mintha nem szeretném, de közben szeretem, de azt játszom, hogy nem szeretem; olyan meglepetéseket okoz nekem érzésben ez a dolog, hogy fantasztikus.

Ki ez a Hamlet, aki képes volt ilyen 180 fokot fordítani rajtad?

Most nagyon hülyén hangzana, ha azt mondanám, hogy Szakácsi Hamlet. Mert még nem vagyok az, még rengeteg dolog van azért. Én nem tudom, milyen lesz az én Hamletem, még én vagyok. Tehát még nem tart ott, hogy úgy legyek én majd Hamlet, hogy én is vagyok, de Hamlet is. Tehát a szöveg még úgy mocorog, de még nem tudok én itt okosokat, zavart vagyok, meg össze-vissza, meg időnként nem ismerek meg embereket, meg úgy elbambulok, holott ez nem egy ilyen melankolikus Hamlet lesz, ahogy szeretnénk, hanem egy, ha lehet ilyet mondani, aktívan gondolkodó, cselekvésre mindenkor kész, csak mint ilyenkor valamitől, a cselekvéstől megakadályoztatott ember. Nem azért, mert nem képes rá, hanem azért, mert túl sokat gondolkozik és látja a következményeket és többet tud, mint a többiek. Jobban rálát a dolgokra és bizonyságot – mindig, mindig – még eggyel több bizonyítékot, még eggyel több bizonyítékot akar arra, hogy jogos a szúrás. Nem olyan könnyű egy intelligens, gondolkodó embernek egy élő testbe belebökni egy éles szerszámot. Őrületes nagy játék, őrületes nagy kihívás és ha valaha, akkor rólam nagyon sokszor írták azt, hogy kezdő színész koromban, aztán később is itt-ott, mindig ide nekem az oroszlánt című dolgot; nem tudom, hogy mitől, nyilván bennem van valami ilyesmi, hát most itt a világ állatkertjeiből az összes oroszlán a Hamlet-ben összesűrítve. Ezt én eddig nem tudtam, mert nem foglalkoztam a Hamlet-tel, én nem tudtam, hogy ez tényleg egy férfi színésznek olyan életösszegzés; minden benne van, az egész élet, a világ, minden benne van!
Borzasztó, gyönyörű, fantasztikus és nagyon nehéz!


Szegvári Katalin