Beszélgetés Szakácsi Sándorral

EGY SZEZON, ÖT FŐSZEREP






Bár pályája csúcsán áll, népszerűsége töretlen, Szakácsi Sándor mégis új és komoly erőpróbára készül: szeptembertől öt nagy főszerep várja. Igaz ugyan, hogy ezek egyike korántsem új: már a főiskolára is Don Quijote egyik monológjával felvételizett. Tíz évvel ezelőtt Pécsen, szabadtéren, ugyanezzel debütált, sőt La Mancha lovagját egy rádiójátékban is ő alakította.

– Nem hiszek a véletlenekben – kezdi a beszélgetést.

– Biztos megvan az oka, hogy Don Quijote kísért engem. Ebben az évadban is rám vár ez a darab. Egyébként is embert próbáló évad következik: én leszek Biberach a Bánk bánban, az Oszlopos Simeon Kiss Jánosa, majd Hamlet és Tamási Áron Tündöklő Jeromosának címszerepét is én alakítom.

– Kivétel nélkül főszerepek...A színháztörténet során csak kevésszer történhetett meg, hogy mindezt egy színész játssza. Hogyan fogod bírni?

– Azt hiszem, a legjobb periódusban vagyok, nem félek a feladattól. Ám kicsit zavar az a kritikai hozzáállás, ami a színházzal szemben működik az utóbbi időben. Ekkora szerepeknek nincs igazi visszhangjuk, csakis azok értékelik, akik valóban beülnek és megnézik az előadást. Milyen véletlen, hogy épp most szinkronizálom Peter O' Toole-t, aki a legjobb Don Quijoték egyike volt. Ez is egyfajta jel, mielőtt „nekiállok” a szerepnek.

– Ha már a szinkronnál tartunk: hangoddal rengeteg „pluszt” adtál hozzá az eredeti filmekhez.

– Szeretem a szinkront, a mikrofon előtt ugyanúgy sírok, nevetek, mint a színész a vásznon.

– Ezzel kapcsolatban nekem is van egy élményem, a Mephisto eszperantó szinkronja.

– Valóban nagyon ellentmondásos volt a Mephistót szinkronizálni: először magyarra Brandauert, majd a saját szinkronhangomat eszperantóra. Maga az eszperantó szakértő sem tudta rámondani a tekercsre. Mindenki csodálatára, nekem sikerült. Igaz, volt olyan, hogy három-négy napi munkám alatt két széket is összetörtem, mégis csodálatos érzés, hogy így járja a világot. Maguk az eszperantisták is meg voltak elégedve, csak azon csodálkoztak, hogy nem beszélem a nyelvet.

– Hol a titok?

– Fül-, nyelv- és ritmusérzék, több dologra tudok koncentrálni. Ha színpadon vagy, legalább öt-hat dologra kell figyelned és olyankor nincs még beszámítva, hogy a kolléga téveszt, a díszlet mozog, ehhez még tartani az önkontrollt....Nem a saját kontrollomat, a figura önkontrollja kell hogy legyen, azaz: ne essék ki a szerepből. Amikor megkapod, akkor még csak szerep, de mire eljátszod, a saját életed része.

– Honnan merítesz erőt, energiát?

– Sokan akarják az ember kedvét elvenni ettől a hivatástól. Nem vagyok hajlandó megfosztani magam attól az élménytől, hogy színészként élhessem a mások életét. Nem strigulára (előadásszámért – A szerk.) játszom, hanem a közönségért és magamért.

– Nehéz összeegyeztetni hitvallásunkat korunk színészével...

– Lelketlen világban élünk! A színészek pecsétekkel, tömbökkel rohangálnak, mikor nem ez lenne a dolguk. Legyűrve minden ellenérzésem, magam is kénytelen voltam bt.-t nyitni. A Bohóc Bt.-t. A kutyámat is Bohócnak hívják...