HANGJA OLYAN, MINT NAPFÉNY A DÖRZSPAPÍRON





A nézőt nem érdekli, ha egy órával korábban tragédia történt az életünkben A színésznek mindig játszania kell: ha tragédia történik az életében, akkor is. Szakácsi Sándor sem vonta ki magát a munka alól, amikor meghalt az édesanyja. Pár órával azután, a színpadon magára kellett öltenie a halál álarcát. A Békéscsabán, a Városházi estéken játszott Anconai szerelmesekben szó sem esett elmúlásról. Ez könnyebb műfaj, de ugyanúgy kell készülni rá, mintha dráma lenne. Szakácsi Sándor, amíg Békéscsabán próbálta és játszotta az Anconai szerelmesek című vígjátékot, minden délután pontban háromkor megjelent az egyik kávézóban. A rendelése szűkszavú: a szokásost.

Minden városban, ahol hosszabb időt tölt, választ magának törzshelyet?

Mindenhol keresek olyan zugot, ahol kicsit otthon érzem magam. Ha egy-két napot kihagyok, már kérdezik, mi történt magyarázza, miközben kalcium pezsgőtablettát ejt egy pohár vízbe.

Nem tudom, milyen az itteni klíma. Többen panaszkodtak már, hogy Békéscsabán berekednek. Érdekes, Gyulán ilyen soha nem történt még velem.

Sokat játszott a fürdővárosban. Két éve azonban nem tűnik fel a várszínház környékén. Megunta?

Nem hívnak. Az új vezetés úgy látszik, nem részesít előnyben. Pedig szívesen dolgoztam ott. A Hamlet különösen kedves emlék, még akkor is, ha megviselt. Este fél hat után nem ehettem, a feszültséget nem bírta a gyomrom.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy nem szereti a premiert, mindig akkor játszik a legrosszabbul. A lámpaláz miatt?

Amikor először látja a nagyérdemű a darabot, akkor születik meg a gyerek. Senki nem szereti a szülést. A színésznek nemcsak formálnia, hanem élnie is kell a szerepet. Mindig. A nézőt nem érdekli, ha egy órával korábban tragédia történt az életünkben. Nehéz pillanatként éltem meg, amikor az édesanyámat holtan találtam egy éjszaka. Reggelig elintéztem a papírokat, tízre pedig mennem kellett a színházba főpróbára. Soha nem felejtem el: a darab egyik részében a halál álarcát kellett magamra öltenem. Olyan is megesett, hogy az előadáson hallottam a csöndben, hogy a halálos beteg apám hogyan fojtja vissza a köhögését, nehogy megzavarjon vele.

Fél órája beszélgetünk, ezalatt legalább a harmadik cigarettát szívja el. A dohányzás miatt ilyen kellemes, rekedt a hangja?

Valószínűleg amiatt is. Főiskolás koromban azért gyújtottam rá, hogy mélyítsem az orgánumomat. Szeretem a dohányt, de csak akkor, ha jó száraz. Ételben is kényes vagyok. A tengeri herkentyűkért rajongok, ha jól készítik el. A tengeri sün például egészen finom nyersen. Hasonlít az íze a kaviárra. A hangomra visszatérve: egyszer azt mondták, olyan, mint napfény a dörzspapíron.

Sokat szinkronizál. Erre születni kell vagy meg lehet tanulni?

Mindkettő. Én kissé különcnek számítok a szinkronszínészek között. Szeretek egyedül dolgozni. Soha nem nézem meg a filmet, nem olvasgatom előre a szöveget, adják a képet, mondom hozzá, amit kell. Azokat a színészeket, akiket sokat szinkronizálok, például Bruce Willist, jól ismerem, tudom a mozdulatait. Már csak bele kell bújnom a bőrébe. De hát ez a dolgom, nem? Színész vagyok.


Fekete G. Kata