ASZTRIK BOLDOG, ÉS ÉN IS JÓL VAGYOK

Mintegy nyolcvan színházi főszerep áll Szakácsi Sándor mögött, több mint húsz filmben kapott rangos feladatot. A tévénézők szinkronhangjáról is felismerhetik, a rádió mellett ülőket versekkel, rádiójátékokkal kápráztatja el. Mostanában kifejezetten jó sorozattal büszkélkedhet. Hogy csak a futó szerepeit említsük: Don Quijote a La Mancha lovagjában, Malvolio a Vízkeresztben, XIV. Lajos az Álszentek összeesküvésében, Asztrik a Boldog Asztrik küldetésében és a nemrégiben bemutatott Gogol Orr című színdarabjában is játszik. Nem is titkolja, jól van.

– Hat esztendővel ezelőtt jelent meg könyve, a Thália szélmalmai között. Néhány akkori gondolatát szeretném összevetni a jelenlegi helyzettel. Azt írta például: egzisztenciám anyagi szempontból semmi, csak művészi egzisztenciám van a kollégák és a közönség előtt.

– Ez a mai napig is így van, nincs vagyonom, egyik napról a másikra élek. Van egy lakásom, egy autóm, évente egyszer el tudok menni nyaralni valamelyik tengerpartra. Felélem azt a pénzt, amit keresek, igazándiból fizetem a részleteket, ennyi.

– A könyv szerint a csendet csak a természetben szereti, mert a hétköznapokon annak örül, ha élet van ön körül.

– Ez se változott. Például a szerepeimet nem otthon tanulom, hanem általában a törzshelyemen, ahol emberek vesznek körül. A verssel, szereppel való foglalkozás közben inspirál, ha időnként felnézek, kicsit hallgatom, ami körülöttem történik.

– Időről időre felmerül a könyvben, későbbi interjúiban is a magány.

– Tulajdonképpen én szeretek magányos lenni, de igazából már elegem van belőle. Fogalmazhatnék úgy is: azt hiszem, nem szeretem a magányt, a magány szeret engem.

– Régi vágya a rendezés. Ez egyszer már a Korona Pódiumban megadatott. Azóta feladta?

– Egyáltalán nem adtam fel. Gyakorlatilag amikor egy szerepet próbálok, akkor rendezek is egy kicsit önmagamban. Így aztán nagyon kemény munkának bizonyult a Gogol írásaiból összeállított Orr című színdarab Vidnyánszky Attilával. Sok ötletem, munkám van benne. Szeretnék egy darabot megrendezni, csak azt várom, hogy találkozzam azzal, amire azt mondom, nekem ezt muszáj megcsinálni. Most épp zenés klipek forgatókönyvét írom és rendezem. De erről egyelőre többet nem mondhatok.

– Első lemeze után azt mondta, hogy szeretne majd egy újabbat.

– Úgy néz ki, hogy ez is összejön.

– Amikor tizenkét éve ideszerződött a Nemzeti Színházhoz, a mai Magyar Színházhoz, mit tervezett, mit szeretett volna elérni?

– Akkor én semmit sem terveztem. Sík Ferenc vezető színésznek hívott a színházba. Nem csalódtam, sőt nagyon sok örömöm volt, van és szerintem még lesz is itt. Az egy másik kérdés, hogy mennyi rosszindulatot, kritikát kaptunk a külvilágtól „odafigyelésben”, mint Nemzeti Színház. Soha nem tudom megérteni azokat az embereket, akik kategorizálják a másikat, hogy jobboldaliak vagy baloldaliak. Én ártatlan szemekkel mindig azt mondom – és így is hiszem –, hogy én nem politizálok, hanem emberséget mutatok, és embereket formálok meg a színpadon. Ezzel nézőket nevelek valamilyen szinten tisztességre. Ez nem politika, vagy ha létezik egyáltalán ilyen, akkor az érzelempolitika, vagy lelkiismeret-gerjesztő politika. Tartást adni az embereknek, azt hiszem, a színészet erről szól.

– Az utóbbi időben már oldódott ez az ellenséges légkör?

– Igen, hála istennek. Amióta elvették a nevünket és Magyar Színház lettünk, szabadabban dolgozhatunk, egész más a megítélés. Összegezve: én hihetetlenül nagy szerepeket játszottam el ebben a színházban nagyon jól, hihetetlen kis visszhanggal. Ha ezt mind máshol tettem volna, már nem tudom, mit gondolnának rólam. De ez engem nem zavar, ez itt van bennem, ezt én fel tudom használni a következőkben is. És nagyon sok ember látta ezeket az előadásokat.

– Mostanában kifejezetten jókat játszik.

– Én akkor is jókat játszottam, amikor erről nem írtak. Most valóban jól vagyok. Januárban az Arany János utca 10.-ben, egy új színházban Páskándi Géza Vendégségét mutatjuk be, amit a nyáron Pécsváradon játszottunk. Itt, a Magyarban kezdjük próbálni a Mirandolinát. Abban az őrgróf leszek, ami a legjobb férfiszerep a darabban. Nyár elején Békéscsabán az Anconai szerelmesek főszerepét játszom. Rádiózok, szinkronizálok. És megy a Vízkereszt. Olyan tapsot kapok, mint egy beatkoncerten. Ugyanígy a La Manchában is szétverik a házat.

– Korábbi szerepeiből melyek voltak a legfontosabbak?

– Az egyik a Liliomfi, ez volt a pályainduló szerepem. Az életformaváltás, új dolgok beindítása mindig izgatott, az volt a nyolcvanas Evita. De például amikor a Hamletet csináltam, euforikus állapotban voltam, gyakorlatilag két és fél hét alatt készültem fel. Az Asztrik azért fontos, mert akkor találkoztam az írójával, Pozsgay Zsolttal, akivel azóta is együtt dolgozunk. A legrosszabb emlékeket a Gorcsev Iván idézi fel bennem a Láthatatlan légióban. Azt az előadást úgy, ahogy volt, nem szerettem. A Képzelt riport szinte a fél életemet végigkísérte, még Szolnokon is játszottam. A vígszínházi ősbemutatón, még főiskolásként ott voltam és több szerepet is játszottam benne az évek alatt. Összeszámolva nyolcvan főszerepet játszottam, és ezeket most is boldogan eljátszanám.

– Két éve elhatározta, hogy születésnapján mindig végrehajt egy tandem ejtőernyős ugrást. Idén is ugrik?

– Természetesen. Amíg élek és mozgok, ugrani fogok.