Sztár kérdez sztártól

Szakácsi Sándor

„AMIT ÉN TUDOK, AZ MA NEM KAPÓS A PIACON”

Őze Áron kérdezte Szakácsi Sándortól:

– Mikor tanul meg végre snookerezni?

– Már a kérdést sem értem. Utoljára tegnap vertem meg 4:2-re. Azért nem 5:1-re, mert elbizonytalanított az idegessége.

– Az övé?

– Áron, ha vesztésre áll, olyan ideges lesz, hogy nézni is rossz. Megsajnálom, arra gondolok, nem okozhatok neki ekkora fájdalmat, s ekkor megremeg a kezem, erre ő feljön, netán meg is ver. Magyarán vissza is kérdezhetnék, mikor tanul meg Áron végre veszíteni?

– Ön mindenben ilyen érzékeny?

– Talán. Nem tudok fájdalmat okozni senkinek. Szándékosan biztosan nem, és ha nekem okoznak, abba rendszeresen belehalok.

– Gyakran fordult elő ilyesmi Önnel?

– Volt már rá példa. Én még soha nem hagytam el senkit, mindig engem hagytak el.

– Miközben a munkájában nagyon is sikeres, jobbnál jobbak a szerepei mitől ennyire szerény? Az ma nem divat!

– Nem is vagyok egy divatos ember. Azt is mondhatnám, nem vagyok fontos ember. Persze, a szerepeim jók, és úgy gondolom, elég jól meg is oldom őket. De mégis, valahogy nincs arányban a befektetett életem azzal, amit kapok érte. Amit én tudok, az ma nem kapós a piacon.

– Mire gondol?

– Én nem tudtam váltani. Velem fiatal koromba elhitették, hogy bőven elég, ha tehetséges vagyok, s majd gondoskodnak arról, hogy az én tehetségem kamatozzon. Erre kiderült, hogy vagy én menedzselem magam, vagy senki. Sokan tudtak váltani, és ma nyakkendős műsorvezetők itt-ott. Én viszont csak ahhoz értek, hogy lesz hiteles az a figura, akit eljátszom, hogy kell feldolgoznom és magamra öltenem azt a szöveget, melyet megkapok.

– Ehhez képest elég régen ebből merít, s kívánom, még sokáig tartson is ki. Úgy hírlik egyébként, hogy Ön időnként bele is ír a darabokba.

– Igen, szoktam, s ha a dramaturgia jóváhagyja, úgy is marad.

– Mást is ír?

– Mindent. Verset, gondolatokat.

– Ha az ember hallgatja Önt, nem nagyon érti, mit keres egy ilyen lírai alkat az ejtőernyősök között.

– A veszélyt, az izgalmat. Mikor ötvenéves lettem, elhatároztam, hogy valami olyasmit teszek, amit még soha. Kipróbáltam az ejtőernyős ugrást, és mivel csodálatos érzés volt, azóta minden születésnapomat ezzel ünneplem. Most leszek ötvenhárom éves, idén is ugrani fogok.

– Egy kicsit sem fél?

–Ellenkezőleg. Feldob. S úgy vagyok vele, ha a jóisten akarja, megmaradok, ha nem, akkor történjen minden az ő akarata szerint.

Szakácsi Sándor kérdezi kollégájától Fülöp Zsigmondtól: Hogy van, de tényleg?