ÉN NEM JÁTSZOM, ÉLEM A SZEREPET

Kortárs angol szerző darabjának premierjén láthatjuk

ma este Szakácsi Sándort

Legsokoldalúbb, legtöbbet foglalkoztatott színművészeink egyike, Szakácsi Sándor a Magyar Színház ma esti premierjén ritka izgalmas szerepet játszik. A Napkirály hírhedt pénzügyminiszterét, Fouquet-t. A kortárs angol író, Nick Dear Hatalom című darabját a Londoni Királyi Nemzeti Színház mutatta be 2003-ban, s azóta több mint 200 előadást ért meg. A magyarországi előadást Pinczés István rendezte. Szakácsi Sándort ez alkalomból szólaltattuk meg.

– Mintha az utóbbi időben a színpadon többször is meggyűlt volna a baja a hatalommal. A La Mancha lovagjában mint Cervantes-Don Quijote a hatalom markában van, legújabb szerepében pedig a túlsó oldalról, a vagyon és a hatalom birtokosaként manőverezhet, olyannyira, hogy a királyra is befolyása van. Hálás szerepek…

– Itt is a hatalom markába kerülök, a fiatal XIV. Lajos ugyanis megunja, hogy nekem van pénzem, palotám és nem neki, miért én Fouquet tündöklöm, és nem ő, ha egyszer ő a király. Az alattomos Colbert áskálódására, aki csalással vádolja, a pénzügyminiszter végül is kegyvesztett lesz. Több mint hálás – zseniális szerep. Boldog vagyok, hogy rám talált. A próbák során megbizonyosodtam róla, hogy csakugyan nekem való.

– Tud elég gonosz lenni?

– Éppenséggel nem arról van szó, hogy gonosz vagy körmönfont lenne. Teszi a dolgát, és mindenki rajong érte. Sármos, segít, ajándékoz, udvarol, éli világát, mindenkit elbűvöl. Igaza van, mert művelt, jó ízlésű, nagy tudású; építkezik, kultúrát hoz. Miután a király elfogatja, azt mondja neki: az én jólétemben ön is érdekelt lehetett volna… Hiszen ami az enyém, az a magáé is, miért zavarja, hogy főleg az enyém? Mire a válasz: én vagyok a király.

– Legalább őszinte… Partnerei?

– Imádok velük játszani. Béres Ilonával, aki az anyakirálynő, Őze Áronnal, a Napkirály megformálójával, akivel a nyáron három darabban együtt dolgoztunk, Colbert alakítójával, Végh Péterrel, Jegercsik Csabával, aki a király öccsét, Fülöpöt alakítja, Louise szerepében Ruttkay Laurával és a fiatal Szauter Dominikával, akinek, ez az első komolyabb szerepe.

– Közel száz szerepet tudhat maga mögött, középkorú létére vetekedhet a nagy öregekkel…

– Összességében száz fölött vagyok, ebből nyolcvan főszerep volt.

– Mostanság több musicalben is játszik, éppolyan fergetegesen, mint amilyen elmélyült a prózai darabokban. Úgy tetszik, ez is a műfaja.

– És remélem, az élet továbbra is úgy hozza, hogy ezeket felváltva tudom játszani. S azt is remélem, lesz hozzá energiám és képességem. Én ennek a hivatásnak minden műfaját imádom. A zenéstől az abszurdig, mindent-mindent. S azért is külön örülök Fouquet szerepének, mert keserű iróniával és öniróniával telített, a szöveg gazdag áttételekben, ami teljesen modernné teszi a darabot. Jóllehet XIV. Lajos fiatalkorában zajlik a történet, egyenesen korunkra, életünkre villant. Mintha Fouquet-nak rálátása lett volna a mi világunkra.

– Szakácsi Sándor évtizedek óta élvonalban van, de mintha egy kicsit a háttérbe húzódna. Mai szóval élve sosem sztároltatja magát.

– Nem, mert gyűlölöm ezt a fajta médiasztárolást. Nekem egy mozdulatomba kerülne, hogy tele legyenek velem a pletykalapok, de én ezt ízléstelennek tartom. Engem ne onnan ismerjenek, hogy ezzel, vagy azzal a nővel van viszonyom, kivel vagyok együtt, vagy éppen mit ebédeltem. Engem ilyenkor keressenek meg a lapok, amikor olyan hihetetlen nagy feladat előtt állok, mint Fouquet szerepe a Hatalomban. Az más kérdés, hogy a világ sajnos nem erre kíváncsi, hanem a pletykára. Én pedig ebben nem vagyok hajlandó részt venni. Millió szép szerepem volt és van ma is - mi egyéb kellene?

– Ha szakmailag ennyire elégedett a sorsával, hogy érzi magát a mai Magyarországon?

– Mint állampolgár és művész rettenetesen rosszul. A magánéletemről nem szívesen beszélek, de ez sajnos kihat a munkára is, mert más úgy dolgozni, ha az embernek van egy jól működő, magánéleti háttere, ahova vissza tud vonulni. Ebben a pillanatban nekem nincs, egy ideje egyedül élek. Persze vannak barátaim, jó ismerőseim. Ami meg itt az életben zajlik, azt rettenetesen visszataszítónak, gusztustalannak, kiábrándítónak tartom. A politika nem azt teszi, amit kell, nem politizál, hanem az érdekeivel, a vagyonszerzéssel, az acsarkodással, miegyébbel foglalkozik. Hál’ istennek, nekem módomban áll, hogy a kinti világból a szerepeimbe meneküljek, s ez szó szerint így van; már többször is mondtam, hogy én nem játszom, hanem megpróbálom élni mindazt, amit a színpadon pusztán játszanom kellene. Nem veszem el magamtól azt az örömet, hogy két-három órán át másfajta egyéniségként más világban létezzem. Csak onnan sokkal nehezebb visszatérni a valóságba.